2017. július 8., szombat

Augusta Trobaugh: Sophie és a felkelő nap

"Vannak ebben a városban, akik még mindig azt hiszik, tudom mi történt Sophie-val, legalábbis azok a népek, akik elég öregek ahhoz, hogy emlékezzenek Pearl Harborra és mindarra a szörnyűségre, ami utána következett."

1939-et írunk, egy csendes kisvárost teljesen felbolygat mikor a távolsági busz egy furcsa férfit tesz le Salty Creek-ben. A titokzatos Mr.Oto semmit sem árul el magáról. A helyi orvos felesége befogadja, majd lassan az egész város megtanulja elviselni a a kis kínai embert, akárcsak a színes bőrűeket. Úgy gondolják addig amíg tudja hol a helye, és meghúzza magát megtűrik maguk között.

Akárcsak Mr.Oto, Sophie is kilóg a helyi normák közül. Felnőtt fiatal nőként egyedül él. Mr.Oto és Sophie a véletlennek köszönhetően közel kerülnek egymáshoz, ám Pearl Harbor mindent megváltoztat. Mor.Oto legyen kínai vagy japán immáron ellenségnek számít, ráadásul a helyi vénasszonyok hiába agitálták az afrikai metodista templomba, fura módon annak is ellenállt.

A kérdés, hogy Mr.Oto és Sophie hadakoznak -e a világgal és néhány városival, vagy megadják magukat  azoknak az erőknek amikre úgysem lehetnek hatással.

A történet a rövidsége ellenére teljes. Megtudunk minden lényegeset, mind Sophie, mind Mr.Oto múltjáról. A minden lében két kanál városiak nagyon élethűen lettek ábrázolva, a narrátorunk Miss Anne pedig hozta a tőle elvárt empatikus karakter szerepét.
A szerző végig nagyon szépen, érzékenyen jelenítette  meg a két szereplővel történteket.
Tetszett, hogy nem csitrikről szólt a történet, bár két felnőtt szereplőnknek sem volt több lehetőség a saját döntéseik szerint élni, mintha gyerekek lettek volna.
Eddig még nem olvastam ehhez hasonló történetet, ahol a sors keze "ellenségeket" sodort egymás karjaiba.
Azt hiszem ebből a piciny könyvből lehetett volna akár egy nagyívű, drámaibb történet is, bár jelzem így is elégedett voltam.

Értékelés:
4 darumadár cseresznyével az 5-ből!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése