2016. július 3., vasárnap

Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

A természettudományt tanító szerző, egy barátjának állít emléket ezzel a könyvvel.

Ismét a fiatalok problémái a fő csapásvonal.
Aysel és Roman egy internetes oldalon lépnek kapcsolatba egymással a Sima Átkelés nevű honlapon, ahol társakat lehet keresni az öngyilkossághoz.

Aysel-t édesapja tette készteti arra a lányt, hogy véget vessen az életének. Iskolatársai kerülik, igaz a lány is tisztes távolságot tart mindenkitől. Apja tette után azon aggódik, vajon mennyit örökölhetett apja gyilkos természetéből.

Roman magát okolja a családjában bekövetkezett tragédiáért, úgy érzi nem érdemli meg, hogy éljen.
Minden ami korábban örömet szerzett neki, vagy amiben sikeres volt, annak hátat fordított, egyetlen dolog érdekli, hogy megtalálja a társát akinek a segítségével nem hátrálhat meg az utolsó percben.

A történet jól lett megírva, ám szerintem túl sokszor említik a depressziót, holott szerintem egyik fiatal sem volt depressziós, csak túl nagy volt a teher amivel egyedül meg tudtak volna birkózni.
Aysel oka túl kevésnek tűnt olvasás közben, bár teljesen meg lehet érteni de mégis  túl drasztikusnak éreztem az öngyilkosság fontolgatását.


Amikor a két fiatal megismerkedik igyekeznek a célra összpontosítani, vagyis nem megkedvelni egymást, főleg pedig nem lebeszélni a másikat a szándékáról.
Azért is volt nehéz számukra a döntés, mert nem akarnak ők  meghalni, ám úgy gondolják a jelen helyzetükben ez lenne a legjobb megoldás nekik és a környezetüknek.
A visszaszámlálás elkezdődik.

"Néha akkor jövünk rá, pontosan hogyan élünk, ha látjuk, mások milyennek látnak minket."

Aysel anyukáját egyáltalán nem értettem, egy szülő semmilyen helyzetben nem védekezhet azzal, hogy nem tudja mit mondhatna, ezért hallgatott, ilyen nincs.
Főleg annak fényében, hogy a lánya számára egy teljesen új családba kell, hogy beilleszkedjen egy ilyen trauma után.
A gyerekeinket arra kell megtanítani, hogyan tudják megoldani a problémákat, illetve hogy merjenek segítséget kérni, beszélni róla.
Aysel és Roman remek példája annak, hogy egyetlen ember figyelme is mennyit segíthet abban, hogy más szemszögből tekintsünk a helyzetünkre.


Értékelés:
4 mélabús cseresznye az 5-ből!!!

2 megjegyzés:

  1. Van hasonló témájú a várólistámon, nekem ehhez erőt kell gyűjteni, túl nehéz...

    VálaszTörlés
  2. Nekem is mindig kell egy kis szünet az ilyen témák után.

    VálaszTörlés