2016. január 25., hétfő

Rainbow Rowell: Fangirl


Már a szerző előző könyve is nagyon tetszett az:  Eleanor és Park  így nem volt kérdés, hogy Cath és Wren története is érdekel.
Cath és Wren ikrek, apukájukkal élnek anyuka kilibbent az életükből. Ikerség ide vagy oda a két lány elválaszthatatlan. Mindent együtt csinálnak, egészen a főiskola kezdetéig. Ekkor ugyanis Wren hirtelen le akarja rázni testvérét, új barátokat akar, így Cath még a szobatársa sem lehet.

Cath próbál abba belekapaszkodni ami megmaradt neki, az írás és Simon Snow. (Simon Snow tulajdonképpen ugyan olyan regényfolyam mint Harry Potter, Cath igazi rajongó olvassa, nézi és folytatja is Simon történetét.)
Cath úgy gondolja, hogy fehérjeszeletekkel és Simon és Baz (szintén Simon Snow szereplő) történeteivel kihúzza a fősikola éveit.

Cath sztorija mellé megkapjuk Simon történetét is. A könyv vége felé már nem is tudtam melyik miatt izgulok jobban! Mindkettő nagyon jól lett megírva, és a végén már én is a körmöm rágtam Simon és Baz miatt akárcsak Cath. (És azért ez nem semmi.)
Hogy kicsit gonoszkodjak elárulom, hogy a könyv elején picit megijedtem, mert semmi sem történt, ráadásul vészesen közel jártunk egy szerelemi háromszöghöz, meg a puszcsi, lávcsi, szercsi -féle tucat szerelmi Ya könyvek klisés történéseihez.
Cath ugyanis semmi mást nem csinál mint hol a szobájában, hol a mosdóban bujkál. Szerencsére szobatársa Reagan jó fej és felkarolja. Na és aztán feltűnik Nick és Levi is.
Nagy szerencsére Cath a főszereplő, mert Wren féle agyatlan időeltöléssel nehezen tudtam volna azonosulni. (Iszom, bulizom, hányok egyet, megint iszom, bulizom..)

A főiskolás napok alatt kirajzolódik a lányok családi háttere, annak minden szép és kevésbé szép velejárójával. Kiderül ki hogyan dolgozza fel a múltat, hogyan próbál felnőni, és kitalálni mit is szeretne.
Ami Levit illeti, hát nekem annyira nem lett szimpatikus, mintha egy szerepet játszott volna...túlságosan ki lett karikírozva. Sok mindent nem értettem vele kapcsolatban, többek között azt sem, hogy ha annyira tudja milyen életet szeretne-egy farmon dolgozni-akkor miért vadgazdálkodást tanul?? (Mondjuk lehet, hogy  máshol másként mennek a dolgok és a haszonállat és a vadgazdálkodás kéz a kézben jár.) Mihez kell neki a főiskola? És miért tesz úgy mint aki buta, holott nem az? És néhol annyira nem volt férfias/fiús sem a tettei sem a mondanivalója.
Wren pedig aki a fősulin gyerek, otthon mindig hirtelen felnőtt lesz, aki kezébe veszi a dolgokat.
Nick pedig olyan mintha nem is ember lenne csak egy robot, aki semmi mást sem csinál csak ír.

Minden kicsi hibája ellenére szerettem ezt a könyvet, bár az Eleanor és Park marad a favorit.

Értékelés:
4,9 campuson guruló cseresznye az 5-ből!!!



2 megjegyzés:

  1. Már a várólistámon van, így örömmel olvastam hogy jó pontozást kapott :-)

    VálaszTörlés