2015. szeptember 18., péntek

Fiona Wood: Vadvilág


Nemrég azt írtam betelt a rekesz a YA könyveknek, úgy érzem egy kaptafára készülnek a mostani ifjúsági regények.
A valamilyen tragédiára épülő, huzavonás sztorik virágkorukat élik. A sérült fiú/lány új környezetbe kerül, a titokzatos idegen mindig nagy vonzerő, jön a szerelem és a múltbéli tragédia taglalása.Ennek ellenére akaratomon kívül is figyelem a felhozatalt, és miért is ne bukkannék olyanra amire kíváncsi vagyok.



"Mert, persze, a fejünk azt mondta, nem biztos, hogy jó ötlet, de a lelkünk azt, ismerlek, a testünk pedig azt, hogy gyere!"

A Crowthorne magániskola hagyománya, hogy a nyári szünet előtti kilenc hetet a diákok egy erdei iskolában töltik, a Jóidő-hegyen. Itt a csapatszellem mellett az egyéni feladatok is nagy hangsúlyt kapnak. Önellátó életmód mellett sok sporttevékenység is szerepel.

Sib és Lou nem ismerik egymást. Lou ugyanis eddig magántanuló volt, édesanyja viszont a régi iskoláját ajánlja lányának arra, hogy visszarázódjon az iskolai létbe.
Egy házba kerülnek, négy másik lánnyal köztük Sib legjobb barátnőjével Holly-val.
A hat lánynak csapatként kell együttműködnie, de a lányok különböző személyisége, a zsigeri ellenszenv nehézkessé teszi a mindennapokat.
A kilenc hét alatt a szülőkkel mindössze egy hétvégét tölthetnek, és csak írásban érintkezhetnek velük.
Minden napjuk szigorúan be van osztva, amit természetesen igyekszenek kijátszani.
Sib a tábor előtt keresztanyja jóvoltából egy reklámkampány arca lesz. Lou pedig csak túl szeretne lenni az erdei iskolán, szeretné ha mind szellemileg, mind testileg annyira le lenne terhelve, hogy nem tudjon Fred-re gondolnia, akit elveszített.
Holly mindenre és mindenkire féltékeny, harsány és lekezelő stílusa Sib-nek is egyre ellenszenvesebb.


A kedves és határozatlan Sib olyan helyzetbe kerül amit képtelen magáévá tenni. Bár Ben Capaldi, az iskola legnépszerűbb fiúja figyel rá fel, a lány nem tud kibújni a bőréből, akármennyire is vonzódik a fiúhoz. Lou pedig képtelen szabadulni az első szerelem emlékétől.
Holly kéretlen tanácsai és állandó közreműködése, a lányok egymás közti rivalizálása, Lou hallgatása a végletekig fokozzák a feszültséget a táborban.


Az ifjúsági könyvek között ez egy gyöngyszem. Érdemes felnőttként is olvasni. Nekem azért tetszett mert mindkét lányból volt bennem valami tizenévesen. Teljesen meg tudtam érteni Sib hezitálását, amikor minden és mindenki arra ösztönöz,hogy ugorjunk fejest az ismeretlenben, viszont nagyon jól tudjuk magunkról, hogy nem ilyenek vagyunk.
Alkalmazkodni szeretnénk, de nem megfelelni, megalkudni meg pláne nem.
A szerző remekül adja át az érzelmeket, és nagyon jó karaktereket kellett életre. Elkerülte a kliséket, a bugyuta szövegeket és a tinikönyvekre jellemző mérhetetlen hosszúságú huzavonát.

A történet gyorsan olvasható, gördülékeny, és az ismert tini problémák ellenére izgalmas is.

Értékelése:
5 vadcseresznye az 5-ből!!!

2 megjegyzés:

  1. Ez a könyv tök jónak tűnik (bár bevallom, a borító alapján első ránézésre lehet, hogy nem választottam volna :D
    Engem még nem irritálnak a tragikus sorsú tinédzserek, viszont a történet szempontjából teljesen felesleges szerelmi szálak annál inkább. Mintha csak ez lenne az egyetle téma, ami a 16 éveseket érdekelné, nem értem.

    Szerintem az Én, Earl és a csaj aki meg fog halni egy tök jó könyv. Jó, tragédiával foglalkozik, meg rák, meg minden, de roppant őszinte és nagyon érdekes, mindenképp megér egy próbát! (és igen, semmi romantika nincs benne, haha) Ja és az Időfutár sorozat is, nem értem, hogy hogy nem látom egyetlen könyves blogon sem?

    VálaszTörlés
  2. Én, Earl és a csaj aki meg fog halni -könyvet néztem, de elrettentett a cím :D De akkor keresni fogom, mert jónak tűnik az alapján amit írtál róla.
    A Csillagainkban a hiba óta keresem a hasonlóan jól megírt, értelmes ifjúsági könyveket.

    Időfutár- még nem hallottam róla, utána fogok nézni!

    Most ezt a kettőt néztem ki, ami komoly témákkal foglalkozik: Németh Eszter : Kötéltánc, Toth Benedek: Holtverseny.

    VálaszTörlés