2014. november 20., csütörtök

Olvasnám


EGY REGÉNY A CSODÁRÓL...
EGY CSODÁLATOS REGÉNY

Leif Enger regényében egy tizenegy éves asztmás kisfiú, Reuben Land meséli el a történetet, amely nem mindennapi családjáról szól. Jeremiah, az apa, egyedül neveli két fiát és a kislányát. Szegényes körülmények között, ám harmonikus boldogságban élnek egy amerikai kisvárosban. Az édesapa mélyen gyökerező vallásossága megingathatatlannak tűnő értékrendet jelent a gyerekek számára is. Egy szörnyű nap történései azonban súlyos cselekedetre késztetik a legidősebb fiút, Davyt, aki szerettei védelmében megöl két fiatal suhancot. A fiatalember végül a menekülést választja, mert tudja, hogy az igazságszolgáltatás nem az ő pártján áll.
A kétségbeesett kis család maradéka pedig felkerekedik, és átutazza Dakota jégbe burkolózó Terméketlen Táját, hogy megtalálja Reuben szökevény bátyját. Jeremiah - akinek a hite annyira erős, hogy úgy hiszik róla, csodákra is képes - és két gyermeke szorosan a menekülő Davy nyomában jár, de követi őket az FBI ügynöke is. A történet pedig mindeközben egyre különösebb fordulatokat vesz, mígnem úgy tűnik, az apa által vallott és közvetített értékek a legnagyobb bajban is támaszul szolgálnak.

A folyó dala ötvözi a családi dráma és a romantikus kalandregény jellegzetességeit, s nemcsak a mindennapok spiritualitásába és titokzatos varázslatosságába tesz felfedezőutat, de az élet után ránk váró világba is bepillantást enged. Enger első regénye olyan értékekről mesél, mint a család, a hit és a szeretet összetartó ereje.


Alexandra kiadó.
Várható megjelenés: November 28. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése