2014. október 30., csütörtök

Juliette Fay: Karjaidban


A General Press kiadó új sorozatot indított útjára, ezek az Írisz könyvek. ( Írisz a görög mitológia szivárványistennője.)

A könyvekben természetesen helyet kap a szerelem is, de a romantika mellett a család, a nők helyzete, a boldogulás a világban, öröm, fájdalom is szerepel a történetekben.

Nyolc hónapja, hogy Janie elvesztette férjét. A harmincnyolc éves nő, négyéves fiával, és nyolc hónapos lányával marad, és a gyásszal amivel képtelen megbirkózni. Ráadásul a nagynénik, nagybácsik és unokatesó gondoskodnak arról, hogy Janie egy percre sem legyen egyedül.
Az ételek, és segítő kezek mellé megjelenik egy pap is, aki minden pénteken beül a családhoz teázni, és persze vigaszt nyújtani, de Janiet csak bosszantja a szótlan és karót nyelt  lelkipásztor látogatásai.

Egy nap pedig beállít Tug, aki Janie férjének megrendelését teljesíteni, ami nem más mint egy terasz.
Janie a napi manőverezések mellett csak ritkán engedheti meg, hogy elbújjon sírni. Vagy, hogy az élet igazságtalanságain töprengjen.
Minden nap újabb akadályokat kell megugrania, a víz felett kell tartania a fejét.
Minden ami az első alkalom a férj, és apa nélkül, a nőt újra térdre kényszeríti.
A terasz, ami a férj meglepetésnek szánt, az első születésnap vagy bármilyen ünnep nélküle, lánya első lépései amit nem láthat...

Jól megírt történet, tele érzelmekkel. Számomra a történetnek két szépséghibája van, az egyik, hogy már az elején sejtettem mi lesz a vége, a másik, hogy néhol túlságosan lelassult a történet, el lett aprózva. 
Ha kicsit rövidebb lenne a történet az sem lenne baj.

Kis meglepetés bújik meg az Írisz könyvekben, egy csodaszép könyvjelző formájában. Bevallom én nagyon tudok örülni az ilyen plusz ajándékoknak.

Értékelés:
4 családos cseresznye az 5-ből!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése