2014. július 28., hétfő

Ann Aguirre: Menedék

 
Ha pár évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy fantasy, sci-fi és utópisztikus könyveket fogok olvasni, és még tetszeni is fognak, hát tuti a térdem csapkodtam volna a röhögéstől! 

Valamiért meg voltam róla győződve, hogy nem nekem valók, nem tudnám elképzelni stb.
Ez a könyv illetve sorozat sem nekem való, elvileg, főleg azért sem mert már kinőttem az ifjúsági korból.

Ahogy elkezdtem a könyvet, már az első pár oldalnál megszületett a szimpátiám, és ez még csak a kezdet volt.

A  második világégéskor született Pikk életét ismerhetjük meg, aki társaival a föld alatti járatokban él.
A szigorú szabályok szerint élőknek a puszta lét fenntartás is nehézkes, ráadásul a menedék körül vérszomjas Korcsok ólálkodnak.

Pikk vadásznő lesz, ezzel elnyerve a " jutalmat", hogy megvédje az enklávéban élőket.

Sajnos a történet nem ilyen egyszerű. A vezetők szeretnék tudatlanságban tartani az embereket, ezért a felszíni életről, és egyébként is a körülöttük zajló dolgokról kevés információt osztanak meg.
Az enklávéban élőknek nincs más választásuk mint elfogadni azt ami tudnak, és főleg el is hinni.

Pikk vadásztársa Fakó lesz, akiről az a pletyka járja, hogy a felszínről jött!

Egy félresikerült vadászat, és az enklávéban történt halál eset után Pikket és Fakót száműzik...

Nem gondoltam volna, hogy az enklávéban történtek nem lennének elegendőek az első részhez. 
Izgalmas volt megismerni ezt a különös világot, ahol örök sötétség honolt, és tulajdonképpen majdnem ősember módjára éltek.
A szerző nagyon ügyesen találta ki a föld alatti életet, attól kezdve, hogy hogyan kaptak nevet, azon át, hogy milyen módon lett felépítve ez a társadalom.

"Nyisd ki a szemed, és köszöntsd a világot, vadásznő. Ettől a naptól fogva legyen a neved Pikk."

Nem szeretnék sokat elárulni a történetről mert akkor már nem lenne mire várni. 
Tele van meglepetéssel, és nekem hihető és logikus volt, mind a felépített világ, mind a szereplők reakciói. 
Pikk és Fakó is nagyon szimpatikusak voltak.
Voltak részek amik kifejezetten mosolyogtatóak voltak, ilyen volt például egy kincsként őrzött papír, ami egy esküvői meghívó volt a régi világból.

A borító nagyon el lett találva! 


Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!

Értékelés:
5 világvégi cseresznye az 5-ből!!! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése