2014. május 15., csütörtök

Isabel Wolff: Séta az iőben - Egy szellemíró története


Ki sem néztem volna ebből a könyvből, hogy ennyi minden belefér.
Olyan sűrű, és olyan sok minden történik benne, hogy az ilyen történetek általában ötszáz- hatszáz oldalasak, kemény fedelű fényes borítós kötetek.
Már az elején meg kell, hogy dicsérjem a borítót, kézben tartva látható, hogy milyen aprólékos. Gyönyörű tájat ábrázol.

Két nő, Jenni és Klara történetét ismerhetjük meg.
Klara, aki gyerekkorát Jáván töltötte, úgy érzi ideje, hogy családja megismerje a gyerekkorát, és ezt egy könyv formájában képzeli el.
Jenni aki mások helyett ír, pedig lejegyzi Klara történetét. Az elején még nem is sejtve, hogy mennyi közös van bennük.
Klara lélekben visszautazik gyerekkora színhelyére, ami előbb maga az éden, aztán pedig pokol lesz.
Jenni pedig ténylegesen arra a helyre utazik ahol végérvényesen lezárult a gyerekkora.

A Bennink család Hollandiában él, az apa a II. világháború kitörése előtt Jáván kap  munkát egy gumifaültetvényt kell igazgatnia. Az egész család Jávára költözik, ekkor még nem sejtik, hogy közeleg a háború.

Hamar otthon érzik magukat a gyönyörű helyen, Jáva maga az Éden. Egzotikus állatok és növények sokasága, egy gyönyörű ház, és más Holland telepesek barátsága teszik kerekké a család életét.

Aztán a II. Világháború eléri Jávát is, először az apát hurcolják el a Japánok, később az egész családot kitelepítik, táborba hurcolják. Klara anyjával és öccsével Péterrel évekre elszakad a családfőtől és borzalmas körülmények között várják a háború végét.

Jenni  munkájába menekül, mások életét éli, mások emlékeit dolgozza és örökíti meg a sajátja helyett.
Egy nyáron anyjával és öccsével Polvarthban nyaralnak, anyja új párja teljesen elvonja figyelmét két gyerekéről. Jenni gondtalan gyerekkora egy tengerparti séta alkalmával egycsapásra véget ér.

A sors furcsasága, hogy Klara aki hamarosan nyolcvanéves lesz, épp Polvarthba hívja Jennit, megbízva, hogy megírja a Klaraval történteket.

Rengeteg könyv szól a II. Világháborúról, koncentrációs táborról éppúgy mint harctérről. Nekem ez a történet mégis sok újat tudott adni, ez esetben egy rossz helyen lévő, ártatlan család kálváriáját követhetjük nyomon, akik egy idegen országban rekedtek.
Számomra felfoghatatlan, hogy hány és hány gyereket fosztott meg a háború a gyerekkorától, a szüleitől, magától attól az ártatlan korszaktól ami nekik az önfeledt játékról, tanulásról és szülői szeretetről kellett volna, hogy szóljon.

A családon kívül még lett pár kedvenc szereplőm, ilyen volt Kirsten vagy éppen Arif.

Értékelés:
5 egzotikus cseresznye az 5-ből!!!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése