2013. július 30., kedd

Erika Robuck : Hemingway lánya



"Az öngyilkosokat őrültnek tartják, de nem pont Einstein mondta, hogy az őrültség annyi, mint ugyanazt tenni  újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen?
Talán éppen azok az őrültek, akik annyira élni akarnak."

Tény, hogy Hemingway élete munkássága mindig is érdekelt, de a könyv borítón szereplő szöveggel ellentétben nem lettem az író rabja...de nem is ez a lényeg. Biztos vagyok benne, hogy Hemingway karizmatikus férfi volt, sok emberre volt hatással attól függetlenül is, hogy sok szerzővel ellentétben már életében is népszerűek voltak a könyvei.
Akárcsak Paula McLain, (A Párizsi feleség)  Robuck is nagyon hiteles , érzékletes képet festett Hemingwayről. Nagyon jól felépített történet, ahol a képzelet és a valóság tökéletesen összesimul.

Ezúttal nem egy feleség, hanem egy háztartási alkalmazott szemén keresztül jutunk közelebb Hemingway éltéhez, Key West -en , ezen a csodálatos üdülő paradicsomban. Ahol a helyiek és a háborús veteránok nyomorognak, viszont a gazdagok kerti partykat adnak és méregdrága hajóikon ringatóznak.

Mariella apját gyászolja, közben próbál minden lehetséges módon pénzt keresni, hogy eltartsa anyját és két kishúgát. Mariella cigizik, ha kell bokszmeccsekre jár fogadni, és imádja mindazt amit egy csónak és a végtelen víz jelent.

Hemingway alkalmazza a lányt, aki akaratlanul is bepillantást nyer a férfi második házasságába, és persze nemcsak az idillt látja... az önbizalom hiányos Pauline mindenre és mindenkire  féltékeny akire Papa vagyis Hemingway időt szán.


A történet elején nekem Mariella nagyon ellenszenves volt, ahogy Hemingway bűvkörébe került elment a józan esze... látta a gyerekeket, a feleséget, hamar kiismerte a csélcsap , öntörvényű egoista férfit, mégis jó időbe telt mire meglátta azt a férfit aki érdemes volt a szerelmére.
Engem nagyon érdekel, hogy Hemingway miért szeretett nősülni? És a nők miért szerettek hozzá menni??



"Miközben a lány elnyomta a harmadik csikkjét is, egyre inkább azt érezte, hogy megveti Hemigwayt. A folyamatos dicsekvése a gazdag férfiak körében, a helytelen rasszista beszéde, a reklamálása a kritikák miatt, az eltúlzott afrikai vadászatai, a Jinnyvel való flörtölése, az, ahogyan arcátlanul sütkérezett az ő vonzalmában a felesége közelében -mindettől összement a szemében. Régen olyan kivételesnek tűnt, most pedig csak egy napbarnított, jóllakott, önmaga táplálta élő legendának."

Szerencsére a történet a végére jó irányt vesz, minden kitisztul a lány körül, és reálisan kezdi látni a körülötte élőket, köztük az írót is.

értékelés:
5 cseresznye az 5-ből!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése