2016. szeptember 24., szombat

Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom

"-Mit csináljak, mit szeretnél? - kérdeztem halkan.
       A szeme megrebbent, de aztán kihunyt benne a fény.
-Csak ne felejts el - felelte."


 A legutóbbi YA (ifjúsági) regény után úgy gondoltam jöhet a folytatás. Hasonlóan a korábbi   Amikor búcsúzunk  könyvben itt is egy komoly témát boncolgat a szerző.
A piros esőkabátos alak dombornyomással készült, szinte lelép a borító előlapjáról, körülötte a hangzatos mondatok mind remekül "tálalták" a könyvet.
Amit megtaláltam a korábban említett másik regényben azt sajnos ebben csak nyomokban.

A középiskolás April magányra ítéltetik mikor barátnője egy másik iskolában kezdi az utolsó évet.
April visszahúzódó lány, osztályában a hangadók vannak többségben. Ahogy az már megszokott jön az új srác, aki kedves és szintén szerény, és aki rögtön April barátja lesz. Jonah tökéletes, April el sem meri hinni, hogy végre nemcsak barátnője hódításairól esik szó köztük, de végre neki is van mesélni valója.
A két művészlélek - April zongorázik, Jonah fest - elválaszthatatlanok lesznek, hiszik, hogy az első szerelem akár örökké is tarthat.
Jonah hozott egy kis sötétséget a múltjából, váratlan költözésüknek komoly oka van, amit meg is oszt a lánnyal. Ám úgy tűnik a lelki terheket nem igazán lehet letudni egy költözéssel, Jonah egyre többször viselkedik furcsán. Olyannyira elfajulnak a dolgok, hogy Jonah bekerül a városi idegklinikára...

A szokásos klisék mellett - a különc lány megzabolázhatatlan frizurával, új fiú az osztályban, iskolai terror stb- mellett számomra a történet mélysége hiányzott igazán. Sem a szülők, sem az orvosok nem mélyedtek bele a témába, felületesen lett érintve Jonah betegsége. April pedig a kis tini lelkével és agyával mindentől és mindenkitől meg szeretné védeni zavart szerelmét.
Kicsit jobban kidolgozva, -elkerülve azokat az átkozott kliséket -  és jobban körbejárva ezt a betegséget szerintem hatásosabb lett volna a történet.

Értékelés:
4 zokogó cseresznye az 5-ből!!!


2016. szeptember 21., szerda

Naggggggyon Olvasnám

Szép a ruhája, ígéretes a fülszövege-nekem ennyi elég is.
Tericum kiadó hozza el nekünk a hónap végén.

A tizenkilenc éves Gwen reményekkel és szerelemmel teli szívvel érkezik Ceylonba teaültetvényes férjéhez, Laurence-hez. A paradicsomi szépségű birtok azonban sötét titkokat rejt: egy elhagyatott sír a kertben, egy poros ruhásláda.
A kezdeti boldogságnak hamar vége szakad. Laurence megváltozik: kiszámíthatatlanul, távolságtartó módon, mogorván viselkedik a lánnyal. Nem hajlandó magyarázatot adni a rejtélyekre sem, hagyja, hogy a felesége kétségek közt vergődjön.
Gwen teherbe esik, Laurence boldog, de az igazi nehézségek csak most kezdődnek.: az ikrek születése szívbemarkolóan nehéz döntés elé állítja Gwent, és ettől kezdve tragikus titok terheli az ő szívét is.
A lebilincselően izgalmas regény az 1920-as években, Ceylon szigetén játszódik, és még az utolsó oldalakon is váratlan fordulatokkal lepi meg az olvasót.

2016. szeptember 19., hétfő

Linda Castillo : Vihar után

Mikor elkezdtem a könyvet fogalmam sem volt róla, hogy a kiadó által elkeresztelt  Világsikerek sorozaton belüli sorozatra bukkantam. A Kate Burkholder-sorozat ezen része már a hetedik. Nem volt hiányérzetem, könnyedén kapcsolódtam be a kisvárosi rendőrfőnök munkájába és magánéletébe.
Paintres Mille-re váratlanul egy tornádó csap le, a helyreállítási munkálatok alatt cserkészek emberi csontokra bukkannak.
Megkezdődik a cseppet sem könnyű nyomozás. Túl kevés a nyom, és túl sok a kérdés az ismeretlen férfit illetően.

Azért érdekelt a szerző pont ezen könyve, mert korábban is olvastam egy remekül megírt regényt az amish közösségről. Jodi Picoult  Egyszerű igazság  c. könyvében, szintén az említett zárt, elszigetelt közösségen belül történt bűntényt göngyölíti fel.

A rendőrfőnök Kate, maga is amish családban nőtt fel, ám a fiatal nő szakított gyökereivel és szabadabb életet választotta.

Én ismét hatása alá kerültem ennek a zárt világnak, mindennek amit az amish közösség képvisel. Nemcsak a külvilág számára szeretnének úgymond láthatatlanok lenni,a család élete, szereplői nincsenek dokumentálva, így például fénykép sem készül róluk. És ez csak egy, a rengeteg furcsaság közül ami az amish életformára jellemző.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kate falakba ütközik a nyomozás során, a nyolcvanas években történt haláleset miatt az amish közösség egy emberként zár össze. Egészen addig míg Kate annyira közel nem kerül a megoldáshoz, hogy egyeseket arra ragadtasson, hogy eltegye láb alól azokat akiknek köze lehetett a fiatal férfi halálához.
Ha ez a rejtély nem lenne elég, Kate-nek a magánéletében is megoldandó problémák merülnek fel, ráadásul valaki újra és újra a rendőrfőnökre támad, nem riadva vissza attól sem, hogy rá is lőjön...

Elsőre klasszikus kriminek tűnik  a könyv, ám a könnyebb fogyaszthatóság miatt Kate ás Tomasetti életét is nyomon követhetjük, így nemcsak a rend őrének drukkolhatunk, de a négy fal közötti Kate és párja szerelmének is szurkolhatunk.

Értékelés:
4 rendőr cseresznye az 5-ből!!!

Olvasnám

Ritkán vadászom könyvre a Könyvmolyképző Kiadónál, most kivételesen két könyvüket is várom.  Julianne Donaldson   Edenbrooke  könyve kellemes csalódás volt, így nagyon várom mit újat hoz majd  Blackmoore.


 Továbbra is álmodozhatunk, mert Kerstin Gier az  Az álmok első könyve   után jön a folytatás. Pontos dátum sajnos egyik könyvnél sincs, sejtelmesen a megjelenés mellett ennyi áll: ősz

Klassz lett ez a borító, jobb mint az első rész ruhája.



 

2016. szeptember 15., csütörtök

Jean Mattern: Szeptember

Nem olvastam még más könyvét a szerzőnek, a fülszöveg fogott meg:
"Hamarosan ​​tizenegy éve lesz, hogy a lányunk meghalt, de azt hiszem, szerette volna ezt a tervemet, büszke lett volna rám. Ez a gondolat újabb gondolatot szült, bekapcsoltam a számítógépet, és tudtam már, hogy az emlékezetem szeszélye szerint kell leírnom az eseményeket, hanyagolva a hivatalos kronológiát. Hogy megadjam a tisztességet a tizenegy sportolónak, akiknek még a nevét sem merik nyilvánosan kiejteni, attól félvén, hogy ettől megkeseredik az ünnepi hangulat; de azért is, hogy visszacsaljak a fénybe egy férfit, akiről még soha nem meséltem senkinek; aki a tizenegy koporsóval együtt éppen olyan végérvényesen eltűnt az életemből, mintha őt is meggyilkolták volna a fürtstenfeldbruck-i katonai repülőtér kifutópályáján.
Sam Cole volt a neve."


A száznegyvenkét oldalas regény három részre van osztva. Ebből egyetlenegy rész volt amit érdeklődve olvastam. A másik két rész személyes vallomás, részletek a szerző és Sam Cole viharos viszonyáról.
A fülszövegben említett Mattern lányáról több szó nem is esik. Az olimpiai terrorcselekmény pedig nem más mint egyszerű dokumentálása a történteknek, igaz jó pár  olyan dolgot tudtam meg a müncheni olimpián történtekről amiről fogalmam sem volt. Többek között, hogy mindenki ugyanazt látta a tévében, nemcsak az újságírók akik a szemben lévő háztömbből nézték végig a drámát, de maguk a terroristák is egyenes adásban láthatták mire készülnek a hatóságok, akik egész egyszerűen sehogy sem kezelték a helyzetet, beszélgetni!!! próbáltak ott ahol cselekedni kellett volna.
Amikor pedig már csak a cselekvés menthette volna meg a sportolók életét, amatőr módon szálltak szembe a terroristákkal, ezzel aláírva azok halálos ítéletét.

Nem igazán értettem, hogyan lehet az elhunyt lányunk előtt úgy tisztelegni, hogy egy olyan liezont mesélek el, ami egy házasembernél kicsit furán hat ha dicsekszik vele, másrészt a két esemény annyira más síkon mozog, hogy elég furcsa volt egy szenvedélyes fellángolásról és egy terrorcselekményről egy lapon olvasni. Főleg annak fényében, hogy Sam Cole ugyan olyan gyorsan lépett ki a szerző életéből, mint ahogyan felbukkant.
Egyértelműen csalódás volt ez a regény.

Értékelés:
3 elgurult cseresznye az 5-ből!!!

2016. szeptember 12., hétfő

Donnie Eichar: Halálhegy

   "A lelketek, mely itt bolyong e vad hegyek között.
     Leljen örök nyugalmat."

A Kaliforniában élő filmrendező és producer időt és pénzt nem spórolva megpróbálta ebben a könyvben felderíteni a máig is rejtély övezte Gyatlov csoport (nevét a csoportvezető Igor Gyatlovról kapta) kilenc tagjának tragédiáját. A hét lány és két fiú 1959. február első napjaiban hunytak el. Mindegyikük az Uráli Műszaki Főiskola tanulója volt, egyetlen résztvevő kivételével húszas éveik elején járt. Mindegyik tapasztalt túrázó volt-a könyv bővebben kitér arra mit is jelent ez az orosz használat szerint. Elképesztő távolságokat tettek meg dacolva a farkasordító hidegben, minimális felszereléssel teljesen elzárva a külvilágtól, sokszor feltérképezetlen helyeken.

A háromszáz kilométeres útvonal tizedig napján történt szörnyűség apró mozaikjait máig nem sikerült tökéletesen összerakni. Már az indulásnál történhetett valami, hiszen a keresőcsoportok-amik a családtagok könyörgése ellenére csak három héttel!!!! a csoport várt hazaérkezése után indultak a Halálhegyre (eredetileg Halott Hegy a táj kietlenségére célozva)- nem találták meg a főiskolán kötelezően leadott útvonaltervet, így tulajdonképpen vakon tapogatóztak. A teljes keresés időtartama így három hónap lett.
Egyik társuk, mivel eredetileg tízen voltak- ízületi fájdalmai miatt az utolsó előtti napon visszafordult.
Az útinaplót ugyan lelkiismeretesen vezették a fiatalok, rengeteg fénykép is készült, ennek ellenére ezekből  semmit sem lehetett kikövetkeztetni.
A rejtélyes elhagyatott sátor, melyben katonás rendben sorakoztak a bakancsok és hátizsákok, rendezett képet nyújtott, a sátorlapon lévő vágásoktól eltekintve.
Kevés adat és rengeteg kérdés.
-Mi űzhetett ki kilenc lengén öltözött fiatalt éjszaka a sátorból? Miközben a sátorban pedáns rend honolt.
-Miért tetettek meg a vaksötét éjszakában lámpa nélkül másfél kilométert, van aki teljesen egyedül, elszakadva a társaitól?
Azt könnyű megmagyarázni miért nem találtak vissza a táborhelyre. A mínusz harminc fok, a jeges szél és hó hamar térdre kényszerítette őket. De még ez sem magyarázza meg a súlyos sérüléseiket, melyek között a borda és koponyatörés is szerepel, egy elszenesedett fát, a hatóságok amatőr hozzáállását (keresés közben tulajdonképpen minden használható nyomott eltüntettek).
A hatóságok május huszonnyolcadikán aztán lezárják a Gyatlov-csoport aktáját mely szerint a fiatalok halálát ismeretlen kényszerítő erő okozta.


                                            A kilenc túrázó emlékműve


A szerző maga is végigjárja a csoport útját, és minden a túrával, a fiatalokkal kapcsolatos anyagot alaposan átvizsgál, és minden teóriát levezet, így a katonai kísérletet, a hidegháború helyzetet, lavinát, szerelmi civódást a fiatalok között, voltak akik azt állították "csupán" pancsolt vodkát ittak, megvakultak és ezért rohantak ki fejvesztve az éjszaka közepén a menedékükből.

Eichar elénk tárja az általa lehetségesnek vélt teóriát. Bevallom ez tűnik a leghihetőbbnek, de ebben is vannak hézagok.
Internetes oldalak tucatjait dobja ki a kereső a Gyatlov-csoport névre, és találtam olyan momentumot is, amely a könyvben nem is szerepel...így azt nem csak a teljes igazság marad -talán- örökre homályban, hanem az eddig biztosnak hitt tények, adatok.
A könyv tele van fotókkal, melyeket a csoport az útja során készített, a megrázóbb képeket, amiket a nyomozás közben készítettek nem szerepelnek a könyvben, viszont az interneten óvatosan klikkeljünk, belefutottam olyan felvételekbe amiket jobb lett volna nem látni.

A szerző rendkívül empatikusan írta meg a történetet, alaposan felvázolva a hátteret, a Park kiadó pedig nagyon igényesen jelentette meg.

Értékelés:
5 hóban hagyott cseresznye az 5-ből!!!





2016. szeptember 7., szerda

Csalódások





Hiába a rutin még mindig előfordul, hogy rosszul választok olvasnivalót. Van aki képes rá és bizony végére jár a nem tetsző sztoriknak is, én ennyire nem vagyok kitartó.


Nemrég hagytam félbe a  Mrs.Kennedy és Én-t felbosszantott, mert hatásvadász és olyan amerikai affektálással teli. Néhol ellent is mond magának a titkosszolgálat embere, aki rajong a munkájáért meg az elnökért, meg minden de közben azon aggódik, hogy elég olcsó szállást találjon a rezidencia közelében, és elég legyen a napi fizetése kajára is...ami végképp kiverte a biztosítékot az az ajnározás, hogy micsoda nő ez a first lady, mert képes nyolc hónapos terhesen még sétálni!!!! Mi van??!!! és akkor Jackie csilingelő nevetését még nem is említettem, meg a munkabírását -ami abból állt, hogy rongyrázósabb bulit akart mindig csinálni mint amin korábban részt vett valamelyik országban.

A Vadvirágok lányai évek óta ült a polcon és nagyon türelmesen várt. Körülbelül háromszor vettem le a polcról és kezdtem el, mire végre haladtam is a történettel. De a felénél tovább nem bírtam.
Kiszámítható történet volt, ráadásul olyan fajtából ami még bosszantott is. Tudtam, hogy a rengeteg szenvedés után csakis hatalmas és gazdag nő válhatott Bettiből (vagy hogy is hívták.)
A fülszövege nagyon félrevezető, hiszen a mai szál elhanyagolható mértékű, a tartalom mégis ezt emelte ki.

Csere útján jutottam hozzá A Virágszamuráj párnakönyvé-hez és nem is voltam benne biztos, hogy nekem való. "A lírai szépségű napló, „párnakönyv” egy különleges nő életét követi végig a 12. századi Japánban, aki megállja a helyét emberként, szamurájként és feleségként, aki soha nem adja fel, és tisztaságát, erejét és hitét megőrizve végül legyőzi a gonoszt."

 Igaz az eleje valóban lebilincselő volt, a szegény sorsú lány, akit apja elad egy darabka földért, hosszú és keserves utat járt be. Ahogy a fülszöveg is fogalmazott:
Kozaisó ​vagyok.
Ötödik Leány.
Játéknő.
Mesemondó.
Szerető.
Feleség
Szamuráj.

Ebből a leghosszabb időt a könyvben játéknőként tölt Kozasió, és bevallom sokszor olyan részletességgel taglalva a szexuális életét amire nem voltam kíváncsi. Ami pedig a mesemondást illeti, hát nem tudom akkoriban milyen értelmi képességei lehettek egy szamurájnak, elég gyagya meséknek örültek.
A történetet ott hagytam abba, hogy ismét megveszik Kozasiót, és ezúttal ura és parancsolója mellett Szamuráj lehet, öldökölhet kedvére...